Az ókori Mezopotámia i. e. 4000-re kialakult masszázsgyakorlatáról írásos leletek is hírt adnak. Barbara Böck, a madridi Spanyol Nemzeti Kutatóintézet asszirológusa Babilóniából, Úrból, Ninivéből származó, ékírásos agyagtáblák feliratait tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy a korabeli masszőrök halnak öltözve végezték munkájukat – mivel a hal az ő kultúrájukban a gyógyítást szimbolizálta1,2.
Bácskay András mezopotámiai orvoslásról szóló könyvében3 is találhatunk masszázzsal kapcsolatos információt: „Az orvosi ráolvasások közé sorolható a késő-babilóni és perzsa korból származó Mušš’u (a szó jelentése: »kenés«, »dörzsölés«) című ráolvasásgyűjtemény, amely különböző testrészeket (a kar, a láb, illetve annak egyes részei valamint a csípő) érintő betegségek (paralízis)(šimmatu), bénulás (rimûtu), reumaszerű betegség (maškadu), ízületi panaszok (sagallu) és „emésztő tűz”) kezelése során recitálandó ráolvasásokat tartalmaz. A ráolvasásokkal kísért Mušš’u-rituálé során a páciens beteg testrészeit (a legyakrabban a fej, a kéz, vagy a láb) kenőccsel bekenik, illetve amuletteket helyeznek rá.”
Az ókori
